Nyáréji csöndek
| Vége a kőfejtésnek ismét. Elült a zaj, a gépeké. |
| És most ez a csönd a holdfényben megindul a falu felé. |
| A láp-csapolásnak is vége. A kis szivattyú néma lett. |
| Ez a csönd is most, a lapályról, a falu felé tekereg. |
| Hazavonult traktor és dömper: pihennek a domboldalak. |
| Csorog a dombos láthatárról megannyi csöndesség-patak. |
|
| Szomjasan a fölüdülésre, mit majd tavukban nyerhetek, |
| érzem máris külön-külön, hogy lopakodnak e csermelyek. |
| Hallga, ez itt épp közel állt meg, gyürüzve, igen, mint a víz |
| egy ház körül, hol úgy kacagnak, kihallik az utcára is. |
| Áll-vár a csönd, míg abba hagyják – s annál fürgébben tekerül. |
| Toprognak más pici csöndek komondor-vakkangás körül. |
| Ám igy-úgy végül valamennyi a piac-térre kanyarog. |
| Szimatolják – rádió zümmög – az új pedagógus-lakot. |
| Aztán az utolsó tücsöknek lukjába is bebúnak és |
| ha negative is de létet lel, egy ős Beteljesedés, |
| oly első Nyugalom, minő volt, midőn nem élt még semmi sem! |
|
| De ez a csönd csupa feszültség! duzzadván (így öklömnyien, |
| íly kicsin is) oly örökléttől, mint a megfogant anyaméh; |
| népek és bolygók jövőjétől! (Mire érik a magyaré?) |
| Fülelek csillag-csöndre csábult füllel is csak így földi zajt: |
| kisded- és kisborju-panaszt, mit a hűs éji szél ide hajt |
| őrhelyemre, e ház előtti kispadra (parti jegenyék |
| sorfala tiszteleg föl: őrzik szép órák örök jelenét!) |
| s elképzelem, ha én is ilyen ember-párti friss csönd gyanánt |
| öntözöm majd azzal, mi voltam, világűri nagy éjszakánk! |
|
|
|