Emelkedőben

Aztán különös völgybe értünk. Különös tengermélybe, mely levegőnket úgy vette el, nem is fájlaltuk veszteségünk; nem – legkevésbé azt! – a multunk! Mint óceán-alji halak a víztömeg súlya alatt, úgy laposodtunk, úgy vakultunk. Csak most, lengve megint napos rétegbe, most szorong lapos szívünk s fog el utólagos torz hűség: – ismét a napon, nyomástalanul, szabadon, nem robbanunk-e szét vajon? –! 1954