Két sudár süldő gimnazista lány térdenfelüli szoknyában, de szörmés fél-bundában:
– van szívszorítóbb kép annál, mint ahogy ők egymáshoz szorulva szedik a még hústalan-vékony
lábukat egy sárbogárdi ősz lombhullásain át a jövendőbe? Ki védi meg ott őket? A nép, amely
iránt madárfészek-szivükben bizalom melegül, évről évre azzal hidegül irántuk, hogy fogy. Közel
az idő, amidőn körben a táj felére ürül, aztán negyedére, a statisztika vastörvényű jóslata szerint.
Állítsam meg a kis bizakodókat? Közel az idő, amidőn özvegyen, gyermektelenül egy nem is
különösen nagy tojáshéjban teljesen magukban vándorolnak majd egy sorsára teljesült igazi
pusztán, helyben is messzebb, mint a Sziklás Hegység hó-fennsíkjain. |