Templomtalan torony

A tolnai Regöly határában
Hogy csurog róla – csöppre csöpp –
a mélybe
a súlyosság, amelyből fölszökött!
Ma? Ezer éve?
Nem nyughatik
lám ott se, sárba fúlva!
A hit?
Temethetetlen hulla?
Guggol, robbanva veti föl
magát a holdsütötte tájon
egy akarat, egy szomj, mitől
nem is a tornyot látom.
Táncoslány, legmeztelenebb
táncosnő, ki úgy szökdel, szálldos,
nem lát szemed,
csak táncot.
Nincs háza, háztartása, özvegyi
hidege ellen
magát eszi
égeti tisztára a – szellem?
Mi vitte el, török, tatár
emlékét is templomnak, cinteremnek?
Mily eretnek-irtó ragály?
Vagy épp eretnek?
Falu sincs. Láp és domb van. Ott,
hogy lelkünket kisértse
jár egy konok
meggyőződés lidérce.
Se nép, se isten. Se jövő?
csak a mult sárga
házából tör ki, ő is, ő,
a hűség a világra!
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]