Vasúti söntés, balladával
| a bor-tócsás asztalról fölemelve |
| magától is azt mondja: Csönd!
|
|
| Nyúlva épp oly egyforma poharakhoz |
| épp oly egyforma ujjaikkal |
| a pályamunkások bólintanak, |
| az épp oly egyforma szivükben. |
|
| Itt van a csönd, s csöndnek is marad. |
| De oly nyilt: bárki beleszólhat, |
| akár egy kertből-hangzó operába. |
|
| Így folyik le hát szó nélkül a férfi-ünnepi beszéd, |
| az egyedi nagy vallomás, a szóló ária: |
| özvegy magányu téli ágyról, |
| fűtetlen konyháról, havas magányban, |
| fűtetlen fülről; szájról, mely szó-fűtetlen. |
|
| De a kiszolgálóleány tovább siet, |
| le-leguggolva az ablak előtt, hogy |
| bejött-e már a hétvégi külön-vonat. |
|
| Ifjúsága zsúfolt honában, |
| kerengve küld egy mentegetődző mosolyt a lány |
| a tartalékból, amely megmaradt |
| vasárnaptól, testében bujdokolva, |
| s ki kell, hogy tartson szombat estig, |
|
| lerakják, bólogatva szinte, |
|
|
|