A virradat tükre
| Fölébredek. Fölébredni: tükör. |
| Nyujtja konokul óriás magányom. |
| Hiába volt megint szemem lezárnom. |
| Várt rám. Nincs rostély tőrei elől. |
|
| Világ, megint! Bírálni tündököl. |
| Nyílik is, vetkezik is szív meg orca – |
| mint gyerekkorunk műlovar bohóca, |
| vágtában búva ki gönceiből. |
|
| Előadásra?! Meddig még – szerepben?! |
| „Míg sorsunk itt…” – Stb., stb! Mind élesebben |
| látom a csontváz-rendezést s tudom |
|
| a végszóra s végmosolyra az ellen- |
| szót és mosolyt, mind a stb., stb.-t ebben |
| a… stb., stb., stb.! – Fintorom is unom! |
|
|
Föleszmélek. Föleszmélni: tükör. |
az óriás derengő láthatár. |
|
„Szembenézni!” Vizsgáljam, hány az új |
arcomba köp e nézőtér jövő? |
|
Tervek, homály, remény, fintor, magány, |
|
|
|
|