Minden vers alkalmi vers. Csak a java nem rögtön születik meg. S a nemző alkalom se pillanatnyi.

Vannak versek ebben a kötetben, melyeket húszéves koromban kellett volna befejeznem; ha akkor már fog is a tollam. Melyik dátum illik mármost alájuk? Vannak, melyek már tíz-tizenöt éve a mai alakjukban voltak meg. Ezeket is tétovázva keltezném. Mert hisz én tudom, hogy nem akkor keletkeztek még ezek sem, amikor papírra kerültek.

Kérem tehát az olvasót, ne mai – ne időhöz kötött – élményt keressen ezekben a versekben. Sőt az én személyes élményemet sem. Fölfogásom régóta, hogy a költőnek voltaképp nem is önmagához kell őszintének lennie; úgy értve, nem ahhoz, ami benne esetleges és csak személyes; hanem ahhoz, ami benne emberien törvényszerű; létmélységűen általános. Az írónak nem a maga, hanem az olvasói dolgaiban van föltárni valója.

A magánélet, de még a magánvélemény, sőt magánérzés is: nyersanyag s eszköz. Rendeltetése másodrendű. Rosszul alkalmazva gátló, tragikus. A vallomás önfitogtatásra ferdül, s épp magunkról enged mind kevesebbet szólnunk, míglen is a szerep egy látványos, de szomorú komédia közepett megeszi a szerzőt.

Szóval szólva Arany és Berzsenyi versei alig födnek föl valamit szerzőjük eszerinti magánszemélyiségéről. Mallarmé, Valéry, Eliot versei még ennyit sem. S ez nem holmi eldologiasodás tünete. Sőt dacolás azzal; a mélyebb mivoltunkért. Az európai líra valódilag legizzóbban „őszinte” másfélszáz szonettjeiről nemcsak azt nem tudjuk, hogy fiúhoz, fiatal lányhoz vagy asszonyhoz íródtak-e, de azt sem, hogy valóban Shakespeare vetette-e papírra.

Ilyenfajta óvásom volna néhány vers borúlátását illetően is. Kevesekben oly éles a tiltakozás, mint bennem az ellen, hogy a magyarság veszendő nép – ahogy egy-egy versből itt kivillan. Annak bizonyságául éppen, hogy elejét vegyük mindenfajta elernyedésnek, hitetlenségnek anyanyelvi kultúránk jövőjét illetően. Ritkán volt oly emberi föladat magyarnak lenni, mint korszakunkban. Hogy az olvasóban ez megvilágosodjék, erre szolgálnak az író itt-ott sötét hangjai is.