|
Amelyik ország évenkint több embert tesz sírba, mint bölcsőbe, az nem takarít
a jövőre: föleszi a készet. Végül teljes önmagát.
Az új nemzedék számbéli csökkenése ugyanis nem vonja maga után rögtön
az idősebbekét. Sőt. Sokkal több öreg lép ki a munkából, s tart igényt nyugdíjra, már csak az
életkor állandó emelkedése folytán is, mint amennyi fiatal a helyükbe lép. Előrelátható az
idő, amidőn egyszerre lesz legkevesebb a munkábaálló s legtöbb az eltartást – egyre
kényelmesebb eltartást – igénylő s amitől fogva is… kirajzolódik egy sajátos, úgynevezett
költői igazságszolgáltatás jogrendszere. Ez – nem lehet elégszer ismételni – sosem egyéneket
marasztal el s kötelez, hanem mindig közösségeket.
Amely társadalom nem nevel gyermeket, vagyis nem járul kellően hozzá,
hogy olyan egyénei legyenek, akik erre önként hajlandók, gyermeket neveljenek, az
gazdaságilag s így erkölcsileg is arra itélte magát, hogy munkából kiálló korosztályait
agyonverjék. Bocsánat, a Múzsa beszél, mi csak a mikrofont adtuk a kezébe! „Az
rablógazdálkodást folytat!” Még mindig övé a hang. „A dolog gyakorlati része nem új, de
persze korszerűsíthető, lévén a logikája örök.”
Húsz év mulva, mondja a statisztikai közlemény –
zordabban, mint az ilyen cimü vers – X. járásban a lakosság 75%-a lesz nyugdíjas. Vagyis
egy-egy dolgozó három nemdolgozó terhét viseli. S ha még gyermeket is akar, hármat-négyet, amennyit a nép egészséges fejlődése kiván? Úgy hat-hét eltartandó terhe várja.
„Sok!” mondja a költői igazságszolgáltatás, már a hangvétellel jogot súgván, hogy az
elviselhetetlen teher melyik részét dobják – no csúsztassák – földre az életigenlők. Az
élettagadóékét, kiszámitható.
S megérthető.
A születés-csökkentést és az életkor-csökkentést nemcsak a hasonló kifejezés
köti össze. „Ahogy az állami befektetéseket s a nők gyermekágyba fektetését sem!” –nem kell
mondanunk, kié megint e látszólag játékos közbevetés. A fölös magzati lét megszakítása és a
fölös aggastyáni lét megszakítása e jogrendszer alapján valóban összekapcsolható. Csűrhetjük-csavarhatjuk, a Múzsa kezéből akkor se tekerhetjük ki a hang-fáklyát, ha az poklot világít. Nincs
más, mint vita és veszekvés helyett e törvényt követni, visszafordulva a jó útra. Nem az
agglegény-adó, nem a női test-tulajdon megszüntetéséhez persze, nem a szemforgatáshoz. Az
életkedvű szabadság szabályaihoz – a halálnak ez vet gátat. A törvény, amit Szophoklész papirra
vetett, tartósabbnak bizonyult, mint amit Nagy Sándor írt. Miért? Mert az előbbi a rendbontók
közé a végzetet is beleszámíthatta. Annak pedig még mindig van hatalma – ki tudhatná úgy, mint
aki érzi?
|