A magánszorgalmú kutyák

Faluzási emlék Legtöbbet mégis ők gyötörtek. A magánszorgalmú kutyák!   Ámuldozva utáltuk őket. Ez volt mégis a legcsunyább. Sem a házat és sem urát nem védték. Miért is dühöngtek? Úgy hörögtek, fölhömpölyödtek, hangjukba fúltak, a buták. Aki csak utcájukba ért, szaggatták volna cafatokra, csontját mindet megropogtatva, külön-külön leszopogatva egy köhejért, egy zörejért. A magánszorgalmú ebek. Ahogy végigfutva a láncot, két lábra állva azt a táncot járták: vért, vért, vagy megveszek. Ahogy az éji falun át morse-mód híreket csaholtak: messze beadva élőt-holtat s mert nem téphették le a holdat, zokogtak, szörny kanik s szukák! Ez volt mégis a legcsunyább. A magánszorgalmú dögök, a nyívók-sívók, hogy a gazda, ő rúgta őket végre hasba: coki pokolba, ördögök!