Ti, kalauzaim!…

Vád, rágalom, gyanú – s többi: karmos szavak,   ragadozók, gyors dögevők, utam vége felől hátratekintve hadd   köszöntselek fejem fölött! Vád, pletyka, ferdítés – s ti mind, ölyük, lecsapni   kész ádáz – védangyalaim! Mert hányszor óvtatok – vijjogva – meg ti, csak ti   utam kanyarain! Vád, rágalom, gyanú, ócsárlás, becsület-   rablás, rikácsotok alatt, segedelmetekkel vívhattam ki nem egy   váratlan diadalomat. Ti, kalauzaim! Mert amikor a Jó rég   megszégyenűlten hallgatott, hála, hogy legalább a Rossz – a Szörnyű – szólt még   s bizony irányt adott! Vád, rágalom, gyanú – öreg szerzetesek   módján dicsérem a Gonosz dolgát is. Mert mi baj? Bár nincs, aki vezet,   van aki – jókor – ostoroz! Köszöntöm mind a fényt – legyen bár pokoli –,   mely – épp azáltal, hogy komisz – átsütve lelkemen árnyként elém veti   még rejlő bünöm is! Hányszor nem láttam egy jeled sem, Tiszta Nap!   Előttem sehol semmi fény. Fekete nyilait csak a Rossz Akarat   lövelte mögülem elém. Mennyi útmutató, bár mind azt mondja: Nem!   Köszönöm így is, köszönöm, hogy ennyi legalább kijutott kegyelem   – most és mindörökkön!