A vékony kardpenge, amelybe – hegyét gondosan szivemre irányozván –
szórakozottan beledőltem, szolgálatkészen jött ki hátamon. Azután? Minden az
engedelmesség jegyében. A táj lehült, a levelek tenyérként összezsugorodtak, zsugorian a
semmit szorítva, lehulltak. Gondos szél jött, egy-két ottfeledt darabért vissza is fordult. Este
felé még egy hajó ment át a láthatáron, de a környék akkor már régesrég kopár kő volt.
Annak a néhány utolsó bennszülöttnek a létcélja? Ami a piramisok ábrázolásain a tevés
beduiné: hogy arányosítsák az ittmaradt, a most már világűr-nagy boldogtalanságot. |