Hiába1

Bika-homlokú habokkal szalad
a part felé a tél-eleji tó
és fröccsen szét a sziklapart alatt,
akár öngyilkos pisztolytól az agy –
döreje kisvártatva hallható.
Bika-haragú tajtékkal rohan
a tél ellen a hiábavalóság;
ahányat dördül, annyi „hasztalan!”
De ő csak végzi örjöngve a dolgát,
mint a magányos szív, ha megcsúfolták.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]