A platán hulló levelei között távolodom… No de ezek a piros levelek egy
távoli hegyi falu kivilágított ablakai a hideg estben. Ez bíz elnémit. Ha beszéltem volna,
köztetek maradok. De hát ti akartátok… Némaságomtól viszont növekszem; minden ki nem
mondott szó magasít egyet sorsomon, de termetemen is fölfelé haladtomban. Ezek az
ablakok így elkerűlhetetlenül csillagok. A gondolataiba mélyedt útas felettünk vándorolva
így teljes mivoltában a tejúton halad, a halkan elkezdődő havazásban, vissza szépen Balassi
korába. |