Halak

Iszonyodva, fölháborodva mondtad el – bár nevetve is – mit láttál a halászmólón ma: egy nagy hal benyelt egy picit! Lapátolták már kosarakba a víz népét, szárazra mind. Még a fűzkosárba is dobva egy nagy hal benyelt egy picinyt! Meddig élhettek volna végre békében, öt percig, tizig? Ott, együtt halálra ítélve, egy nagy hal benyelt egy picit! Nyelte győztesen, kéjesen, de szeme egyszercsak fölakadt: düllesztette még kerekebbre afölött méltó ámulat, hogy őt is megfogták! hogy őt sem várja végzet másféle itt! Nem fért fejébe – nem, nem, ott sem – a nagy benyeli a picit!