Bernáth Aurél egy képe alá

Az öngyilkosságot halasszuk ma is el.

Fojtsuk vissza a tébolyunk.

Mi akik mindent tudhatunk.

Ajándékozzuk meg magunkat mi magunk

az élet szépségeivel.

Magunk vagyunk.

Hörpintsük ki, mint egy ital tejet

e völgyből azt az oda-villanó derüt,

e tünde nyugalmat a tó felett

s azt, hogy a jaj, ha percekre is, de elült

s a keserü nem keserübb –

Ajándékozzuk meg magunkat mi magunk

a hősök erényeivel,

mindazzal, ami kell

kitartanunk

még egy napon és évezreden át.

Így tágul körénk a világ.

Helyben helyt-állván így emelkedünk.

Nem érti a csúcs érveit,

ki nem a mélyből érkezik.

Leküzdve önnön meredélyeit.

Így tágul körénk a jövő.

S minden, ami elérhető.

Mindenki csodát él, ki él még

azok után, mi volt kiszabva ránk.

Létezni, ez maga a szépség.

Haladni, ez maga a hűség,

az ismeretlen új partok iránt

Magellan tengerén.

Kapitány!

Vezényszót! Merre ezután?

A legnagyobb bátorság a remény.