A Vízfakasztó ünneplése
| Fölszáll – kezében sár, arcán mosoly – |
|
| Kiáltás. Füttyök. Ez, az odafut. |
| Készül hetedik hete ez a kút. |
|
| Megvan! Elérte! Valami csoda |
| megestét látni fut a nép oda. |
|
| Kötik a vödröt s – fejedelmi kép – |
| a kútásó a vödörből kilép. |
|
| Kilép, nem sejtve, mily ős gyermeki |
| ámulat és hódolat jár neki. |
|
| Hattyus tündérfi kél habok közül! |
| Csak e tündér nagy, ősz bajuszt törül. |
|
| Itt van – mutatja lábán a vizet. |
| Egy csöpp – hű tanu – nyomban lesiet. |
|
| Kezében a göröngy, a gyöngyöző: |
| rejtelmes szent szív, bűvös drágakő! |
|
| Kilép a vén kútásó és vele |
| a legfőbb Jó, az élet kútfeje. |
|
| Mezítláb van bár – vagy tán épp azért – |
| úgy nézem, mint egy római vezért. |
|
| Gatyában is csupa fönség s eszély, |
| ahogy az agronomussal beszél. |
|
| Mögötte ott a győzelem: jöhet |
| a harsona, az ujjongó tömeg. |
|
| Álorca arcán a sár – no de ott |
| most a lelketlen sár is mosolyog. |
|
| Hát megküzdöttünk érte, mondja úgy, |
| mint tengerész, ha végül partra jut. |
|
| És félreejtett fővel rápipál, |
| kiköp, kezel, szerszámát szedi. – Jár, |
|
| csak jár a szemem az azon vízesen |
|
elbicikliző örök Mózesen. |
|
|
|