Kúnhalmok

Kúnhalmok ti, a sokhalu, bő Obtól e kis Kaposig elfüzérlő dombok, csönd-állomások, nyomjelző vakondok- túrások, mesék babszemei, hogy hol fúrt az a Szomj, bújt az az Éh előre – oly mélyen, hogy már földalatti multban –, mely idehozott bennünket, kifúltan tántorgó népet szabadlevegőre: ti vagytok a mi – katedrálisaink! „Márvány-zenék?!” Oh, csak, módunk szerint, így, sárból! – oh ti, piramisaink! Mert mégis feltörő vágy s hit nyomát zengitek! Idegem hallja nomád dobotok tompa tam-tamját: tovább!