|
Földrajzi ismereteivel szaporodtak aggodalmai. Hasztalan volt anyja – óh,
hiszékeny édesanyák! – teljes bizalma a török kormányban s a rendőrségben: a Boszporusz
konstantinápolyi hídján hajnal felé a tigrisek, az oroszlánok és mind a négylábú s kétlábú
emberevők ázsiai és afrikai rejtekhelyeikről átsurranhattak annak a hosszú és széles
sövénynek rejtezésre-épp-oly-alkalmas bokraiba, amely házukat a béresek piszkos világától
elválasztotta. Az indián skalpolók ellen is csak látszólagos védelem az Amerikát Európától
elválasztó Behring-szoros. És mikor befagy? Kezében a bádog éjjeli edénnyel, melyet
lefekvéskor mindig neki kellett behoznia az udvarvégi árnyékszékről, futtában a kislány –
minél többet tud, minden annál iszonyúbb! S aztán az ördögök, az ördögök! S velük szemben
a tehetetlen szentek. A poklot már tökéletesre építették a szívében. Már anyag kellett csak a
tűz táplálásához.
Amikor kint van, de keze még a kilincsen, megáll a sötétség partján –
tajtékverte sziklaparton – egy percre fölnéz a lángoló egekre. A csillagok szinte eddig
sisteregnek. Fény, fény, de sehol egy morzsa remény. A végtelenből is csak veszély les, s a
bosszú üldözi kémjeivel a tébolyig.
Miként aztán be is következett.
|