Egy régi sírnál

 
Pusztaság,
árvaság-forrása: innen gyűrüz szét
 
ma is még
az egyedülség, a magány.
Oceánom és Szaharám.
 
Az örökség,
a fedezéktelen világ.
 
Amiképp te
a nyári hant por-prém tövébe,
vissza a föld sötétbe,
legyőzve, én kevélyen,
úgy szálltam föl a fénybe
rettegve és merészen
véghezvinni a ránkrótt
közös munkát, e fura álmot:
 
a születésem.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]