Egy régi sírnál

Pusztaság, árvaság-forrása: innen gyűrüz szét   ma is még az egyedülség, a magány. Oceánom és Szaharám.   Az örökség, a fedezéktelen világ.   Amiképp te a nyári hant por-prém tövébe, vissza a föld sötétbe, legyőzve, én kevélyen, úgy szálltam föl a fénybe rettegve és merészen véghezvinni a ránkrótt közös munkát, e fura álmot:   a születésem.