|
Sürgősen rendezni kívántam a világot, ezért is először a dobozok, a szentképek,
majd a bélyegek rendbetevéséhez láttam; leghatásosabban ez utóbbiakon át véltem akaratomat
kiterjeszteni távoli világrészek leggyámoltalanabb szigeteire bár! Mennyi céltudat, nyugalom és
terv, főleg este felé. Mennyi jóindulat.
Ám a könyörtelenség sem volt még idegen tőlem. Halál s kínszenvedés láttán
kinek pillája rezdüléstelenebb a zsarnokénál is? A gyermeké.
De – kéjed, kegyelemadás!
Simontornyán, a Sió túlsó felén, a Dzsindzsa nevű falurészben egy
parasztkonyha tűzhelyének kinyitott ajtaja előtt, térdemen a magam-gyártotta albummal,
miközben a még hideg égre már a tavasz küldi a felhőt… A Mózsé-hegy oldalában – mert ott
mindennek ilyen egyedüli neve volt – igen, akkor…
Ma is, számüzötten – trónfosztottan, még mauzoleumomból is kitessékelve –
visszasírom varázserejü hatalmamat.
|