A hála édessége

A Szentestei havazásban
fölmásztam, hátizsákkal hátamon
a vonat tetejére
s kaptam is hamarosan jó helyet
a népes-kedves társaságban,
mely a rohanás-okozta
s az évszak-hozta kettős szélben
eszmét és adomát cserélt.
Milyen is volt az utazás,
a brutális élmény, amely
íly édes emléket fogant?
Hever nyilván már rég a földben,
de ideragyogó érdemmel
fekszik a mozdonyvezető,
a pályaőr, a forgalmista,
akik a képtelen nyomorban
épp oly nyomorultak, akár mi,
a vonatot mégis szivósan
addig, addig vezették, hogy lám
megérkeztem egész idáig,
hálámat ki is mondani
a semmibe, a mindenségbe.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]