A hála édessége

A Szentestei havazásban fölmásztam, hátizsákkal hátamon a vonat tetejére s kaptam is hamarosan jó helyet a népes-kedves társaságban, mely a rohanás-okozta s az évszak-hozta kettős szélben eszmét és adomát cserélt. Milyen is volt az utazás, a brutális élmény, amely íly édes emléket fogant? Hever nyilván már rég a földben, de ideragyogó érdemmel fekszik a mozdonyvezető, a pályaőr, a forgalmista, akik a képtelen nyomorban épp oly nyomorultak, akár mi, a vonatot mégis szivósan addig, addig vezették, hogy lám megérkeztem egész idáig, hálámat ki is mondani a semmibe, a mindenségbe.