Örök művek világa
| Hétszáz év távolából, győzelmes keretedből |
|
kinyújtva ujjad hallgatag, |
|
Giotto, töröld meg arcomat, |
|
szabadíts ki a rettenetből. |
|
| Arany kereted egy ország határa. |
|
Se vas, se tűz, se had, se más |
|
nem töri át azt. S itt künn pestis, pusztulás! |
|
Ha bejuthatnék abba a hazába! |
|
| A meg nem szelidített, a még vad évek: |
|
a jeltelen múlás futóhomok |
|
feléd, felétek, át, föl – én is éljek! |
|
| Hol rend s derű már. Uralmon már az érdem |
|
s a szépség vele, oly gyermekin, egyszerűn! |
|
Láncon a halál; rács mögött a bűn – |
| Örök művek világa: embercsinálta éden! |
|
| Töröld meg szívemet, ha fölemelted |
|
s leejted ismét. Megyek, egy a nagy |
|
menetből, mely még sorstalan halad |
| s csak bámul föl, ahol már győzelmet ünnepelnek. |
|
| Minden igazi mű: ellenállási fészek, |
|
átvetett hídfő, tüzelő erőd |
|
detronizálni a zsarnok időt – |
| Lobogjatok, gyönyörű fölkelések. |
|
| Hétszáz év távolából, ti fények, csüggedetlen |
|
hírt-adók, bíztatók! ti, őrtüzek, hazát |
|
szerző szabadságharcaink, tovább |
|
|
|