Tudakozódás¹

Egymást faragták rég a szobrok, mik a terek sarkain álltak – Meg a közkutak, meg a tornyok, próbababáikkal a boltok, zenéjükkel a zenegépek… Egymást festették rég a képek, de úgy, hogy „Igazán!” s „Csodállak!” Egymást írták rég a regények… s remények s miértek s azértek, meg a Történet s az Itélet s a költemények!… Komplett komplot: forgott az egész összehordott kacat… Visszhangok kiabáltak, majd muzsikáltak s egyre több lett ez, az, amaz, nőtt az avar, vagy mit is mondok, a zavar, mert jött az ősz… Hogy úntam (s úntad!) ezt is, e hős körhinta-útat: oly egyenes lett!… S ő, az ember, ki mindezt annyi hittel, kedvvel, egyszóval – ő: – Kva? Érti: Kva-kva? – Kve – kva! – Fűtött, betett egy srófot, futott, nem volt egy pillanatja! – S Ő, fent? – Hát, mint szokás, karambol előtt… kilépett a vonatból, mindent a nyomozatra hagyva.