Megtalált karaván-napló

Már csak az iránytű bizakodott,
hebegett: adott
hűdött nyelvével jelet: valahol
van, ami válaszol.
Mentünk tovább
megint egy napnyi sivatagon át.
Ékírásos ábráival
egy sziklafal.
Sor sorra zagyván, konokon:
ráncok egy őrült homlokon.
Vén, hajdani
Idő vivódik itt.
Semmit se bír már mondani.
Így csak a szél visít.
A szempillán homok. Az izzadt ujjak közt homok.
Homok, ha összeér a fog.
Megöltük út-tudó tevénket.
Ettünk egy utolsó ebédet.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]