Így van

Vesezsugorral kellett volna őt, őt, igen, kerül amibe kerül, őt operálni még a „nagy” (az első) világháború előtt, a paksi piaci főhelypénzbeszedőt, de hát ő azt se hagyta s így… Pontosan ötvenhárom év után   veszi elő a keszkenőt   és törli szemét emmiatt ez a kiszolgált mese-nyanya itt a fülkében s lesz egyszeriben olyan kicsi lány,   hogy az elhunyt jó papa is szellemileg már velünk utazik, miközben májusi mezők fölött   és májusi felhők alatt a megvidámult vonat úgy szalad,   mintha abból a korból jönne,   melynek útasát is fölvettük –   No de mégis milyen jövőbe   így – holtan-elevenen – együtt?   Elakad a beszélgetés. Mígnem készségesen egy „nicsak!” híd fölött,   miközben ki-ki odanéz, egy szellő kiviszi a főpénzbeszedőt.   Amiután is a vonat   akár az imént, újra köznapi   gyorsított személyként halad,   bólintani, bóbiskolni biztatva egyre több   örökélet-illette főt   Vajta után, Kölesd előtt.