Pásztortűz

Meggyujtottuk a nyílt tüzet.

Piros kezet

– egyet, kettőt, hetet, tizet! –

láttam a földön

a mélyből fölcsapódni rögtön.

Oh, hogy örvendezett,

tapsolt a pusztulás!

Hogy dörzsölt kéz kezet!

lesz tán valami más,

ma is a föld fölött,

mint béke, rend, örök

fegyelem, malomtaposás!

Oh, hogy fenyegetett

egy-egy ököl, ha fölmeredhetett.

Körébe ültünk, jólesett már a meleg.

Nyárson húst nyujtottunk fölé:

kalitkába került.

S míg lestük, hogy csöpög a lé,

úgy hozzánk szelidült,

még nóta is kerekedett.