Pásztortűz

Meggyujtottuk a nyílt tüzet.
Piros kezet
– egyet, kettőt, hetet, tizet! –
láttam a földön
a mélyből fölcsapódni rögtön.
Oh, hogy örvendezett,
tapsolt a pusztulás!
Hogy dörzsölt kéz kezet!
lesz tán valami más,
ma is a föld fölött,
mint béke, rend, örök
fegyelem, malomtaposás!
Oh, hogy fenyegetett
egy-egy ököl, ha fölmeredhetett.
Körébe ültünk, jólesett már a meleg.
Nyárson húst nyujtottunk fölé:
kalitkába került.
S míg lestük, hogy csöpög a lé,
úgy hozzánk szelidült,
még nóta is kerekedett.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]