A harcos fájdalom

Jól belevágott a szemembe, de mégsem tett vakká az ág. Szidom, majd dícsérem – sziszegve – a végzet – jóakaratát! Simítom szemhéjam riadtan: ég, ráng, szenved, de bárhogyan ég s ráng, ő van, ő csak a bajban s nem én, teljes magam. Csitítom kínjait; keményen fáj, fáj, de fáj bármíly nagyon ő fáj – nekem; ő harcol értem; társam vagy, fájdalom! Végváraim hű népe – hála! Küzdjetek csak, vérezzetek, védjétek életre-halálra menthetetlen vezéretek!