Gyalog, éjszaka, betonút

Gyémánt-szőnyeg vetül elém: hátulról kocsi közelít, szédítő diadalt terít, félistenné szökkent a fény s bohóccá: ahogy ott elül kinyúlt árnyékom, óriás bakként ide-oda cikáz: teremtőjétől menekül! Hányszor voltam így! Így vagyok. Megyek, vakon. Egyszerre csak egy lángolás elémbe csap: győzelem! – s máris elhagyott. Állok és – most igazi vak – még sűrűbb éjben haladok.