Gyalog, éjszaka, betonút

Gyémánt-szőnyeg vetül elém:
hátulról kocsi közelít,
szédítő diadalt terít,
félistenné szökkent a fény
s bohóccá: ahogy ott elül
kinyúlt árnyékom, óriás
bakként ide-oda cikáz:
teremtőjétől menekül!
Hányszor voltam így! Így vagyok.
Megyek, vakon. Egyszerre csak
egy lángolás elémbe csap:
győzelem! – s máris elhagyott.
Állok és – most igazi vak –
még sűrűbb éjben haladok.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]