Szivembe

Szivembe te jöjj be, szememen át, te jegenyesor! és te, tisztuló tavaszi rét s te, friss folyó – ti legyetek csak a világ. Ami emberi: szúr, vág, csíp, mar – oh kirázni végre, mint férges ruhát ember-bolháitól e tág föld-viseletünket, az volna jó! S beöltözni valami patyolat bő köntösbe, nemcsak kivül – Tisztába tenni itt belül a fölmart szívet, viszkető agyat! Fák, fellegek ős-testvér serege,   ti járjatok ki-be!