Háborúk után
Boldog asszonyként könyökölt |
nagy lökésekkel – de fájdalomtalan – |
folyamok áradásaként arany |
szűlt, szűlt, mint Emese, |
tengerit, krumplit, diót, majd az őszi hold |
fordulata után – áldomásra – sárga bort – |
|
Fekve büszkén féloldalt könyökén, |
izmú hatalmas ősanyánk – oly jól esett |
S hallania a halandó világ |
|
Volt bánat és baj. Mégis bizalom |
rajtunk, üdvösség-vesztett Káin-fiakon. |
Hittük, gondol velünk is szüntelen |
itt is, kívül az éden-falakon. |
|
Tette dolgát a Föld szavunk szerint |
Megszépült, megfénylett. Szemlátomást |
kedvelte ezt az együttdolgozást. |
|
S egyszerre: ágyú- és tetű- |
karavánokkal fertőztettük gyönyörű |
hajlatait, a vízdús, édes völgyeket – |
Viszkető mocsok minden út. |
Adnak egymásnak tüzvésszel jelet |
|
…Most meddő, morcos. Újra durva lett. |
Hallgat, bár itt a kikelet |
Mit tettünk vele? Oh, mit tettetek |
a föld boldogságával, daltalan, |
|
|
|