A Sancta Maria-n

Körülörvényli mocskosan a köd a magányos házat a tó fölött. Áll árbocként a fenyő törzse, de vész ködbe annak is a teteje. Hajófödélzet a bástyás terász amit tart függőkertjeként a ház – Látható rajt, ha lebben a gomoly, egy kőasztal, egy rozzant csirkeól s messzebb – diszkréten félreállt barát – kolumbus-kori deszka ritterat. Mert fölhallik a tavi habverés, hat régi hajóutnak az egész. Repít vadul egy Sancta Maria, de én, a főnök kérdem már, hova. Járok dülöngve le-föl, nem a bor, az orvos-szerek mámoraitól. Futunk. Ágakon zászlórongyu köd leng-ráng. Mit mutat? A futó időt! Kisuhan a ködből egy-egy sirály, de fekete, de azt rikongja: kár.