Ismét

Sose voltál íly fekete, sose íly üszkös, ennyire a pusztulás címere: csontváz, leégett, gerince-rogyott ház, kormos, csupasz mandulafa, nem voltál gyászosabb soha, didergőbb és didergetőbb kikeleti, még hideg fényben,   mint mostan éppen, a kirügyezésed előtt! Ágaid kriksz-kraksz tömbje nem volt íly döbbenetesen őrült elme terv-halmaza, megfesthető anarchia, mint most, amikor odabent tested éjén már ég a rend s fogalmazza már vigaszát, hogy kézzelfoghatóan ismét   egy örök eszmét kifejtsen e muló világ!