Napfény az íróasztalon

Fűtött szobába süt – milyen
édesujjú a téli nap,
ahogy átnyúl az üvegen,
s tenyérbe fogja arcomat;
ahogy az íróasztalon
tesz-vesz, hasznosítja magát!
Mosolygok, szememet kumom,
bőrömmel iszom vigaszát.
Didereg pedig odakinn
ő is, az öreg Nap! Dagadt,
iszákos képe hogyan is
küld ily angyali csókokat?
Fát vet szét isten-hidege!
Koppanva hull le a veréb!
Nem oda néz a Nap, ide –
ide vágy ő is, hol tüz ég!
A tél iszonyú rohama
ellen mit érhet!?… Így van ez:
ereje, kedve, jószava
csak itt van, hol – fölösleges!
No mégse! Papírra bukó
fejem neki nyújtom: becézd!
És élvezem a talpnyaló,
arcnyaló ebhizelkedést.
Beh rossz asszony, beh céda vagy,
teremtő – nőnemü – Meleg!
De te vagy az élet, de hadd,
hogy visszaölelhesselek!
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]