Köszönet
| ha a nők hallanák, milyen |
| hangon beszél a férfi nem, |
| milyen trágár röhejre kapva, |
|
| a percről, mely megadta, mit |
| oázis-forrásként kerestek |
| és térden tiszteltek, a testet; |
| mely köpőcsésze lett nekik! |
|
| Hányan voltunk igazán hívek, |
|
| hogy kivérezve csak hevertünk, |
| legázolt küzdők, túl az eltünt |
| hiten, reményen, vak csatán! – ? |
|
|
|