Munka a munkával
mit majd a tragacsba teszek. |
|
Tengelyszegét koptatta el; |
|
No de még öt perc és – felül! |
|
Mint az orvos meg a beteg, |
úgy vagyunk, én meg ez a szeg, |
|
amit reszelek – szinte már |
nekem is fáj, mi neki fáj. |
|
Mintha országnyi szerkezet |
forgása bénult volna meg. |
|
Mintha kibillent volna – mit |
nekem kell helyreütnöm itt! |
|
Nekem kell rendbetennem azt, |
– mit nem szolgálni: kárhozat! |
|
Elkap, mint mindig elragad |
|
a világ s – ellenem szegül! |
|
Kezem között is csupa dac, |
|
Nemcsak én őt: ő is, e szeg |
|
Láz önt el és – no nem! – Igen: |
|
Egy szeg miatt? Egy szeg miatt |
fog szorul, lélekzet kihagy. |
|
– hagynátok csúfot vallani? – |
|
Kész! Beütöm. S mi eddig állt, |
forog megint a tág világ. |
|
|
S most én ülök. Milyen pici |
kaland volt. Milyen isteni. |
|
Mily ritka lett – így elveszett |
|
A füttyöt, nótát zengető, |
|
boldog munkákra – a dolog |
|
munkás-arcokon a mosolyt, |
|
mely fut a ránc árkai közt, |
ha már a vas hajolni kezd |
|
a pörölytől, mely odacsap, |
|
vagy mikor a földült batár |
– szorítsd! – megint talpára áll, |
|
óra megindul, fény kigyul, |
|
Enyémként ismerem, milyen |
vigaszt lövel át a sziven, |
|
– jól ápolt gyümölcsfa gyanánt –, |
|
|
|
|