Munka a munkával

1
Egy szeg miatt
Reszelek, alakul a szeg,
mit majd a tragacsba teszek.
Tengelyszegét koptatta el;
féloldalán ezért hever.
No de még öt perc és – felül!
Reszelek türelmetlenül.
Mint az orvos meg a beteg,
úgy vagyunk, én meg ez a szeg,
amit reszelek – szinte már
nekem is fáj, mi neki fáj.
Mintha országnyi szerkezet
forgása bénult volna meg.
Mintha kibillent volna – mit
nekem kell helyreütnöm itt!
Nekem kell rendbetennem azt,
– mit nem szolgálni: kárhozat!
Elkap, mint mindig elragad
a munka – ez a vasdarab.
Szűkül, e szegbe tömörül
a világ s – ellenem szegül!
Kezem között is csupa dac,
konok akarat, buta agy.
Nemcsak én őt: ő is, e szeg
reszel, alakit engemet.
Láz önt el és – no nem! – Igen:
valamiféle szerelem.
Egy szeg miatt? Egy szeg miatt
fog szorul, lélekzet kihagy.
Kényes, elpuhult kezemen
vad szomjatokat érezem,
– hagynátok csúfot vallani? –
kovács apám hős ujjai!
Kész! Beütöm. S mi eddig állt,
forog megint a tág világ.
2
A kézbevehető jövő
S most én ülök. Milyen pici
kaland volt. Milyen isteni.
Izlelem, milyen ősi-jó
teremtő lenni, alkotó!
Mily ritka lett – így elveszett
a munka-adta élvezet?
A füttyöt, nótát zengető,
a bút és bajt feledtető
boldog munkákra – a dolog
katarzisára gondolok.
Kétkeziek fia vagyok,
megvetek minden hazugot.
Közelről ismerem a zord
munkás-arcokon a mosolyt,
mely fut a ránc árkai közt,
ha már a vas hajolni kezd
és patkó lesz és ekelap
a pörölytől, mely odacsap,
vagy mikor a földült batár
– szorítsd! – megint talpára áll,
óra megindul, fény kigyul,
keretbe ablak jól simul.
Enyémként ismerem, milyen
vigaszt lövel át a sziven,
milyen hálás is az iránt
– jól ápolt gyümölcsfa gyanánt –,
az iránt, aki kezeli,
szépen, fiaként neveli,
milyen hálás is végül ő,
a meg-megcsökönyösödő,
a mégis kézbe vehető,
kalapálható vas idő!
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]