Gyimóti

Gyimóti-kút, Gyimóti-kút; mert abba a Gyimóti fúlt. Gyimóti vén első béres. Lehetne ma százhúsz éves. Apám is, mint legényember méhészkedett az öreggel. Akkor adták ki az útját, mikor ezt a kutat fúrták. Szent Mihálykor, őszidőben, őszi országos esőben vehette föl az iszákot s mehetett amerre látott. Ment az első keresztútig, az ujonúj csordakútig; ment is, állt is, maradt volna; maradt mégis, kimódolta. Fénylett még a fejszenyomtól vályú, káva, gém, kútostor. Egy Apponyi készíttette. Gyimóti megkeresztelte. Száz év mulva – lesz, ki tudja: kié volt Rácegres puszta? De meglesz a Gyimóti-kút, mert abba a Gyimóti fúlt. Meglesz, holott nincsen meg rég; régesrégen betemették. Jelöl most egy határ-helyet; csak nem megy el, nem az öreg.