Virágzik a kökény!

Havas eső, fagy, förgeteg   április közepén. Erre mondták az öregek:   „Virágzik a kökény!” –: – tudósít Janink, maga is   öreg (mint én) s nevet: mennyi móka-szót tudtak is   azok az öregek! Megyünk a szélben s bíz az a   hófolt nem hó: kökény! Nyit a kökény – s galagonya –   buján az út felén. Vág a szél, könnyezik a szem,   csíp a fagy. Hó s szirom repül a szélben vegyesen   s ül meg a hantokon. Melyik bokor s melyik vihar   szülötte, nem tudom. Megyünk a szélben, Janival   a vén megyeuton. A régiek bölcs szavai   úgy tetszenek nekünk, szinte mi is egy hajdani   viharban lépdelünk. A régiek bölcs szavai   kisérnek oly hiven, lépünk szinte egy majdani   tavasz szeleiben. Megyünk és túl a könny meg a   hó fátyolfüggönyén nyit az örök galagonya,   nyit az örök kökény!