Vasalás

A vasaló, mint vashajó
járt-kelt a vasalni-való
patyolat hullámai közt.
Fordult, farolt, előre tört.
Ment a vasaló és nyomán
kisimult a kis óceán.
Árasztott friss, ózon-lehű
illatot a fehérnemű.
Jó volt nagyszombat délután
belépni tanyák udvarán,
inni egy korty koma italt,
nézni, mit a nagy lány vasalt.
A szoknyát, a sok suhogót,
az alább s alább simulót,
miknek az utcán lebbenő
csipkéje csillan csak elő.
Megnyalt ujjával a tüzet
izlelte, bögréből vizet
hintett a beszédes leány.
Nem volt más gondja igazán.
Készen a szoknyák kereken
függtek gerenda-szegeken.
Ültünk, legények, hallgatag,
vörösen fodraik alatt.
Vetni csak pillantást oda!
Micsoda éden! Micsoda
tisztaság paradicsoma,
mit bűnös el nem ér soha.
Ostyatartó szétivelő
lángfürtjei közé hivő
ki merhet oda nézni, hol
a rejtelem, az üdv honol?
Napnál is tisztább messzi láng
oly ős heve tűzött le ránk,
oly tilos fény, mely – oly titok –
gondolatban is vakított.
Beszélt, beszélt a nagyleány.
Egy-egy vasaló-út után
ránkfüggesztette szűz szemét.
Akkor se tudtam, mit beszélt.
Éleszteni a parazsat
meg-meglóbálta a vasat
s fröcskölt megint papmód vizet –
egy csöppet rám is röpitett.
Ding-dong-dung! – csöngött a fülem.
Harangok zúgtak szüntelen.
Erre emlékszem. Ment a nép,
hogy föltámassza istenét.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]