Megszakadt út egy hajdani Sió-hídnál

Eltűnt bár régesrég a híd, az út csak ideérkezik, a régi, ős út, szél- s vihar- növelte vén nyárfáival! Nem jár bár rajta senki sem, idetér így is, üresen, szélesen, oly bőkezüen, mint mikor átment a vizen! Meghatalmasodtak a fák, zúgnak, mint óriás atyák, de mit eddig hoztak, az út nem hagyja el lombsátoruk. Mit hoztak kézenfogva, itt az út megmakrancoskodik, a víztől meghőköl, megáll, mint bika, ha kígyót talál. Jő zúgva túl is egy fasor; ha ez kérdez, az válaszol. De nem foghatnak már kezet. Valami befejeztetett. Mi egy volt, kettő már az út, hogy az a kis fahid lehullt; bút és bajt, mennyi szörnyü hírt hordott szegény, mennyit kibírt! Kinizsi hajdan rajta át vezette Mátyás bús hadát Mátyás fiára!…Mahomed Budának rajta ügetett. Feledi az út nagy hirét itt is, amott is már a nép. A gátra kis ösvény vezet. Ez az egész emlékezet.