Rácegres, 1910
| Dühös volt, kövér és zömök, |
| belekékült, úgy dödögött. |
|
| Asszony volt, férfi? Valami |
| borzasztót akart mondani. |
|
| De csak topogott és zihált |
| a hegyen, hol a pajta állt. |
|
| Nyelte a mérgit, fujva, hogy |
| ezen nyomban megpukkadok. |
|
| Pillantást oly vadat vetett, |
|
| De toporzékolt bárhogy is, |
| csak nem hullt bár egy csöppnyi viz. |
|
| Gondolt hát egyet s paripa, |
| ágaskodó lett, majd bika. |
|
| Sunyt fővel szarvat szögezett, |
|
| Bődült egy végső-duzzogót, |
| sarkon fordult, elkocogott. |
|
|
|