Lánglehelő
Peng már, acélos kék a fagy. |
Szeretlek, téli reggelem! |
ahogy kardként elémbe csap. |
|
Cammogtam, sár-gyúró tulok, |
az őszben. Hogy frissítsz, te tél! |
„Azért, hogy küzdj – feleli – élj!” |
Piros vagyok, füstöt fuvok. |
|
Tűz vagyok – teremtő hazánk |
Téged terjesztlek, ősi Láng! |
|
azzal, mit rámbízott a Lét. |
Bűvkör övez: csapkodva véd |
|
Télben így járok én, ki nyár |
vagyok minden kis ízemig – |
bennem, veri vad szárnyait |
|
|
|