Fehér

Hófútta földön apróka, néma szél –   Fehér   egér – vigyázva följön, moccan, iramlik, egy pillanatnyit.   Surran le rögtön –   miért?   Azért: újra kitörjön.   Fülel, szalad itt! ott! Amott a fák alatt!   Fehéren a fehér.   Mennyivel valóságosabb a csönd is, hogyha él.   No nézd, az a szél-mozdulat a havon – mosolyog.   Elfintorul.   Ragyog a nap.   A hó ragyog.   Az ég ma is vadonatúj.   Egy fa csúcsáról egy csipet havacska villámolva lezizeg.   Micsoda lárma.   Ez volt az utolsó erő.   Oh beteljesültség világa,   jövő, jövő. Midőn nem lesz már semmi hátra!