Szomorú vendég

Öreg koldús, ahogy tél idején betántorul egy kunyhó küszöbén s enni se kér, csak áll és áll: örül,   örül, hogy nincs kivül, hogy benn van, bárhogy is: benn! Belém így tért be néha-néha isten. Szomorú vendég. Mindig könnyezett s didergett. Hit? Épp azt kéregetett! Feleztünk. Aztán, hogy enyhült az ég,   adta kezét,   vitte, amit kapott. Várták őrültek, gyilkosok, papok.