Kat, kat…

Kat – kat, kat… Gépfegyver zörej! Egyre több, aki elesik! Látom a holtakat. Pedig csak asztalomra tett karórám lődözi másodperceit. Forog fürgén a mutató, ahogy a harcikocsikon, s várövön a páncéltorony. Ahány kat, annyi – s százszor annyi! – találat sziven, homlokon. Hull – esőként – az áldozat, állványáról a kőmives, szekeréről a földmives, szűz és aggastyán… Szennyes, aljas lesipuskás háboru ez. Egyre több, aki elesik. Egyre több, ki helyükbe áll. Lehet, hogy ő veszt, a halál? Oh mennyi vér! Meddig? Mi végre? Beveszünk mégis, szörnyü vár!