Nem hiszem…
| Nem hiszem, hogy odaát meglelek |
| valakit is azokból, akikért |
| testem és lelkem nem bánta, hogy élt. |
|
De annyi boldogságot, örömet |
| vesztettem velük, kik már odaát |
| vannak, akárhol, és itt a világ |
| nélkülük annyival kegyetlenebb, |
|
hogy lassan kezdek mégis oda vágyni, |
| ahol ők vannak, akárhol, akármi |
| formában, kiket ideát szerettem |
|
s azt kezdem hinni, hogy bármilyen alakban |
| az az odatünt boldogság is megvan – |
| ha emléke oly örök a szivemben! |
|
|