Szivem

Egy vendégem volt, a szivem; házamba tért, bennem lakott és ott vénül meg, ott lesz halott és örök-örökre idegen. Ki-kitekintett, kacagott, vagy zokogott a ráhullt fényben, a világ tündöklő szemében. Ismeri mindenki, csak én nem. – Nem barátom – a zsarnokom. Pribék-ököl, úgy tart, hogy fájjon, záró bilincs nagy hosszu láncon – De hogy mihez köt, nem tudom.