Szivem
Egy vendégem volt, a szivem; |
házamba tért, bennem lakott és |
ott vénül meg, ott lesz halott és |
|
Ki-kitekintett, kacagott, |
vagy zokogott a ráhullt fényben, |
a világ tündöklő szemében. |
Ismeri mindenki, csak én nem. |
|
– Nem barátom – a zsarnokom. |
Pribék-ököl, úgy tart, hogy fájjon, |
záró bilincs nagy hosszu láncon – |
De hogy mihez köt, nem tudom. |
|
|
|