Fájdalomtalan

Szeretném kikanyarítani, mint a   gyümölcsből a férges helyet, szeretném késheggyel kivenni   testemből nehéz szivemet. Fáj s fáj – és oly jó gondolatnak is, hogy   nem marad semmi a helyén: hol kígyó kínjaim nyüzsögtek,   átjár a szél, betűz a fény! A zúg, mely most csupa nyirok, sötétség,   bacillus-telep, fájdalom: tág ablakot kap, nem is egyet,   s huzatot át az ablakon! S élnék, kószálnék; végre igazánból   befogadna a táj. Hol poklom ég most, átsuhanna   egy-egy friss fecskepár!