Fájdalomtalan
Szeretném kikanyarítani, mint a |
|
gyümölcsből a férges helyet, |
szeretném késheggyel kivenni |
|
testemből nehéz szivemet. |
|
Fáj s fáj – és oly jó gondolatnak is, hogy |
|
nem marad semmi a helyén: |
hol kígyó kínjaim nyüzsögtek, |
|
átjár a szél, betűz a fény! |
|
A zúg, mely most csupa nyirok, sötétség, |
|
bacillus-telep, fájdalom: |
tág ablakot kap, nem is egyet, |
|
S élnék, kószálnék; végre igazánból |
Hol poklom ég most, átsuhanna |
|
|
|