Hajó-út

Szalad a hullám, földobja nevetve habtajték-ingét a sóvár szelekbe.   Játszik a tó (nem szégyelve magát)   vége-látatlan bacchanáliát. Hullám hullámra hengerül; kacagnak, ahogyan egymás hátára szaladnak,   a pillanat szülöttei. Soha   ártatlanabb és tisztább orgia. Szeretik egymást! Ki venné el tőlük örömüket? Se multuk, se jövőjük.   Egész életük ez a lendület.   Mozgás-világunk legtündériebb lényei – sem tudatuk, sem szivük, sem tartós alakjuk; vágyuk van, egyéb sem,   azért oly tiszták, noha boldogok.   Nevet a nap, csak ő, ő tudja, hogy mire való ez a beláthatatlan szerelem, ez az elfáradhatatlan!