Óda a gyorsasághoz

Gyorsulnak a vonatok, repülők –   Hogy kicsinyül a föld! Ahány sín és út – annyi ölelés köréd, vadóc Föld, annyi óvni-kész   kar és kéz, mely – becéz! Ahány futó gép, annyi óriás simogatás rajtunk is, markolás:   legyünk már végre más! Másolva anyánk dagasztó kezét, dugattyú karjával mit gyúr a gép?   Téged, emberiség! Gyorsuljatok, vonatok, repülők,   kicsinyüljön a föld, s nőjön, mely szemünk láttán áll elő, az a sorsunkat is kézbe-vevő   emberi új erő! Álmunkból és elménkből új világ- szellem szökell? Új eszme-góliát   kezd sose-volt csatát? Gyorsuljatok vonatok, repülők,   kicsinyüljön a föld. A jövő munkál? A múlt? Bűn? Erény? Mi gyúr bennünket kedvére kemény   golyóvá tenyerén? Gyorsuljatok vonatok, repülők,   kicsinyüljön a föld. S ha csak azért gyúr az az Akarat: legyen, amit bosszúja odacsap,   ha eljő Ama Nap? Gyorsuljatok vonatok, repülők,   kicsinyüljön a föld. Vagy ő dagasztja azt az egy-akol, egy-pásztor igéretföldet, ahol   nem lesz kín, bűn, nyomor? Gyorsuljatok vonatok, repülők,   kicsinyüljön a föld, és táguljon a világ! Odakint de idebent is, lélek s szív szerint –   így lesz egész megint. Gyorsuljatok vonatok, repülők,   kicsinyüljön a föld. Föl, Gyorsaság, föl, új egység-gyuró, fajták s földrészek burkát szétzuzó,   új megváltást hozó – Gyorsuljatok vonatok, repülők,   kicsinyüljön a föld. Mért isten isten? Végtelen hona! – Oh mivé válsz, ha te jutsz el oda,   ember, föld bús pora?!