Az első légy…

Az első légy az ablakon, ni, dehogy száll! Mászik, térdre rogy, mosakszik s tárt karral köszönti – Allah il Allah! – a napot. És tántorognak börtönükből az első hangyák; félvakon, sántán, meszesen segítik föl cipelik egymást a napon. Tisztítják magukról a földet zöld, sárga, piros rovarok, úgy örvendeznek, ölelőznek, mint győztesen kitört rabok. A föld-alatt, mint bánya mélye, nagy börtön volt – kinyílt! Szabad: árad a lét apróka népe – S bensőmbe is lám fény szalad. Indul, mindent feledve ujra tárt karral szinte fény felé, szegény szivem is, hogy: hozsanna! és: aleluja! s: evoé! és: üdv, örök Nap! – bár tudom, ha tél jő, mi jő… De hadd legyek legalább annyit boldog – Allah! –, mint a rovarok s a legyek!