Az első légy…

Az első légy az ablakon, ni,
dehogy száll! Mászik, térdre rogy,
mosakszik s tárt karral köszönti
– Allah il Allah! – a napot.
És tántorognak börtönükből
az első hangyák; félvakon,
sántán, meszesen segítik föl
cipelik egymást a napon.
Tisztítják magukról a földet
zöld, sárga, piros rovarok,
úgy örvendeznek, ölelőznek,
mint győztesen kitört rabok.
A föld-alatt, mint bánya mélye,
nagy börtön volt – kinyílt! Szabad:
árad a lét apróka népe –
S bensőmbe is lám fény szalad.
Indul, mindent feledve ujra
tárt karral szinte fény felé,
szegény szivem is, hogy: hozsanna!
és: aleluja! s: evoé!
és: üdv, örök Nap! – bár tudom, ha
tél jő, mi jő… De hadd legyek
legalább annyit boldog – Allah! –,
mint a rovarok s a legyek!
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]